Lelki segítség

Mennyire népszerű téma ma a női-lét, férfi-lét! 

Megmaradt bennem, amit egyszer elcsíptem valami rádióinterjúból: A legjobb beszélgetőpartner, aki jól tud hallgatni. Már Jakab levelében is szerepel (1,19) "Minden ember legyen gyors a hallásra, de késedelmes a szólásra..."

Mit jelent "jól" hallgatni, és mik azok a hibák, amiket leggyakrabban elkövetünk, mikor "rosszul" hallgatunk? Hangsúlyozom az idézőjeleket: különbözők vagyunk, más-más igényekkel, nem állítom, hogy amit írni fogok, minden helyzetre igaz.

Bagdy Emőke említette egy interjúban, rosszul jár, aki tanácsot ad. Mert ha a tanács nem válik be, ránk fognak haragudni, ha meg igen, akkor is, hogy okosabbak voltunk.

Gondoltam, ezt leszögezem. Merthogy sokan azt hiszik, az ideális állapot a mindig jól levés, és a levertség vagy testi rosszullét feltétlenül annak a jele, hogy valami baj van. És akkor már csak abban reménykedhetünk, hogy nem nagy baj, csak kis baj.

Különös élmény, mikor az embernek először eszébe jut ezt a tézist megkérdőjelezni, vagy először hall róla, hogy a világ bizonyos tájain ezt nem így gondolják, esetleg nem is szokásuk folyamatosan a hogylétükre összpontosítani. Kimondatlanul, láthatatlanul, axióma-szerűen él, működik az a gondolat a mi kultúránkban, hogy ha jól érzed magad, akkor vannak rendben a dolgaid.

A következő bejegyzés egy visszajelzésre alapul. Jelezték nekem, hogy a halálról szóló írás nélkülözi a biztatást, bátorítást, elintéztem annyival a kérdést, hogy tudomásul kell venni, és csókolom.

Vannak dolgok, amik kereshetők, keresés eredményeképp találhatók, megszerethetők, szükség esetén lecserélhetők. Ilyen a lakás, a munka, a konyhai robotgép. Az ember átgondolja igényeit, milyen kritériumokhoz ragaszkodik, mi az, ami szükség esetén félretehető szempont, mérlegeli a lehetőségeit, és igyekszik találni egy ár-érték arányban optimális megoldást.

Milyen hátrányokkal tudnánk együtt élni? Egy egészséges (ki lenne egészséges… pontosítok: egy relatíve egészséges) ember erre mit felel? A járó nem tudja, vagy nem szívesen képzeli el magát kerekesszékben, az „ép” nem tudja maga elé képzelni, mi történne, ha végtagjától, látásától, hallásától volna kénytelen megválni.

Ezernyi élettörténet mutatja, hogy a kiteljesedésnek nem feltétele a testi épség. Talán az Olvasó is találkozott már olyan emberrel, aki arról számolt be, valamilyen komoly veszteség tanította meg értékelni az életet. Egy felnőttkorában megvakult férfitól hallottam, neki akkor kezdődött az igazi élete, mikor elvesztette látását.

Hisszük? Nem hisszük? Vagy inkább nem szeretnénk foglalkozni ezzel a témával? Én most foglalkozom kicsit.