Milyen hátrányokkal tudnánk együtt élni? Egy egészséges (ki lenne egészséges… pontosítok: egy relatíve egészséges) ember erre mit felel? A járó nem tudja, vagy nem szívesen képzeli el magát kerekesszékben, az „ép” nem tudja maga elé képzelni, mi történne, ha végtagjától, látásától, hallásától volna kénytelen megválni.
Ezernyi élettörténet mutatja, hogy a kiteljesedésnek nem feltétele a testi épség. Talán az Olvasó is találkozott már olyan emberrel, aki arról számolt be, valamilyen komoly veszteség tanította meg értékelni az életet. Egy felnőttkorában megvakult férfitól hallottam, neki akkor kezdődött az igazi élete, mikor elvesztette látását.
Hisszük? Nem hisszük? Vagy inkább nem szeretnénk foglalkozni ezzel a témával? Én most foglalkozom kicsit.
Természetesen nem mindenki nyereségként éli meg a testi veszteséget, és egy pillanatig sem állítom azokról, akik igen, hogy nekik könnyű. A gyászt ők is átélik, a trauma aligha elkerülhető - ami ezután jön, az a fontos.
Legszívesebben bemásolnám Frida Kahlo A remény fája, tarts ki című megindító festményét. Lenyűgöző, mondhatni hátborzongató megjelenítése ennek a válaszútnak – szívesen megszavaznék Kahlonak egy tudományos Nobel-díjat érte.
Fontos háttérinformáció, hogy Frida Kahlo (akinek már gyermekkora sem volt könnyű gyermekbénulás, és az egyik láb deformitása miatt), fiatal felnőttként balesetet szenvedett, ami egész életére kiható gerincbántalmakat okozott. Hónapokig feküdt gipszben (ekkor kezdett festeni), ezt követően jött egy könnyebb időszak, legalábbis, ami a gerincet illeti, de másfajta szenvedéstől ez sem volt mentes. A baleset következményei miatt nem tudta megőrizni magzatát, elvetélt. Később ismét belobbant betegsége, sorozatos operációkra került sor, állandó fájdalommal élt, a képen látható fűző viselésére kényszerült.
Minden bizonnyal krízisben született a festmény. A darabokra repedt földön, szakadék peremén ül és fekszik a két Frida, az egyik magatehetetlenül (talán altatásban egy műtét után), a másik, az életerős mellette, kezében a táblával, melyen ez áll: A remény fája, tarts ki. Másik kezében a fűző, a fekvő nőé - a sajátját viseli, látjuk. A kép fele éjszakát, másik fele nappalt ábrázol, érdekes, hogy az erős Frida az éjszakai oldalon ül. Egy elemzés szerint a Hold a női princípiumot jeleníti meg, ez a magyarázat. Nekem az éjszaka olyasfajta teljességet sugall, mikor a tudattalan mélyrétegei is szót kapnak, szemben a nappali, szerepeinket, racionalitást előtérbe helyező működéssel.
Frida később kerekesszékbe kényszerült, majd üszkösödés miatt amputálták fél lábát térdből, és gerincbántalmai következtében már csak ágyban fekhetett. Halála előtti évben írta egy rajz alá: „Lábak, mire kelletek nekem, ha vannak szárnyaim is, amikkel repülhetek!”
