Mit értünk nőiség alatt?
Először is hangsúlyoznom kell, nem akarom a nőséget piedesztálra állítani és magasztos mázzal leönteni, méghozzá azért nem, mert minden ilyen lépés csak eltávolítana a valóság elfogulatlan megismerésétől. A pátoszos szenvelgésnél fontosabb, ki-ki hogy érzi magát a bőrében, békében él-e önmagával, és hogyan kaphat ehhez segítséget.

Az önelfogadás kulcsát abban látom, hogy tanuljunk meg harag, illetve rajongás nélkül, a valóság tiszteletben tartásával ránézni életünkre, elfogadva, hogy vannak abban örömtelibb és szomorúbb elemek is.

A női-élmény-csoport lényege az átélés és a megosztás: annak megélése és elfogadása, akik vagyunk, amilyen élményeket a vállunkon hordunk.

A legtöbben sérülnek nőiségükben, ez elkerülhetetlen. Hogy ez miért van így, az ugyanaz a kérdés, hogy egyáltalán miért van rossz a világban. Nem biztos, hogy válaszolni kell erre. De az is lehet az egyszerű válasz, sérülünk, mert sérült emberek közé születünk, ők nevelnek fel minket. És őket is sérült emberek nevelték fel, és így tovább...

Néhány kérdés nőknek:
Kislányként olyan visszajelzéseket kaptál-e a környezettől, hogy szép vagy, csodálatra méltó, értékes személyiség?
Az otthoni környezetben szabadon tudtak-e beszélni a szexualitásról úgy, mint ami nemcsak a gyereknemzés módja, hanem az egymás iránt szeretet és ragaszkodás kifejezése, közös örömforrás, az élet szép és értékes része?
A környezeted, különösen a szüleid rendben voltak-e saját nemiségükkel, láthatóan jól érezték-e magukat a bőrükben, könnyedén ki tudták-e fejezni érzelmeiket egymás iránt?
Jó élmény volt-e az első menstruációd, illetve a későbbiek?
Jó élmény volt-e az első szeretkezés?
Hiszed-e, hogy idős korodban is nőies és szép leszel?

Csak a legfontosabb kérdéseket tettem fel, folytathatnám még a sort. Vajon hány nő felel őszintén igennel az összes kérdésre?

Úgy tűnik, hogy a világban van valami békétlenség, megoldatlanság nemiség terén. Valaha teljes tabu volt a szexualitás, most pedig részlegesen az. A puszta testi megjelenítése már nem, legalábbis a médiában nem (más kérdés, hány embert ráz ki a hideg egy nudista strand gondolatától is). De a szexualitás, mint intim, érzelmekkel átitatott jelenség mintha továbbra is tabu volna. Nincsenek szavaink rá, kerüljük a témát, vagy ha szóba kerül, akkor leginkább viccelődés formájában.

És ez baj, mert így ki-ki magára marad érzéseivel, aggodalmaival, félelmeivel, vagy éppen örömeivel, melyeket megosztani nem szalonképes.