Lelki segítség

Vajon mitől fél, aki a haláltól fél?

 

Erre gyakran azt mondják: az ismeretlentől. Én ezt hiányos válasznak találom, mert az ismeretlen olykor inkább vonzza az embert. Felmerült bennem, hogy a kiszolgáltatottságtól, a kontroll elvesztésétől. Ugyanakkor a drogok ugyancsak kontrollvesztést és ismeretlen világot ígérnek, mégis érdeklődést keltenek inkább. Talán abban rejlik a különbség, hogy a halálból nincs visszaút, és csupán annyi tudható róla, hogy ellentmond alaphiedelmeinknek, amikkel mindennap élünk. Többé-kevésbé azonosítjuk magunkat a testünkkel: ha betegek vagyunk, nem a testünk beteg, hanem mi. Ha jól érezzük magunkat, nehéz lenne szétválasztani, a testünk vagy mi vagyunk-e jól.

A halálban egy föld alatti dobozban hagyjuk, ami biztos és kézzelfogható a létünkből.

Vajon mivel biztatható az ember, aki életét arra az esélytelen küzdelemre áldozza, hogy elkerülje a halált? Bizonyára hatástalan a "Nem kell félni, nem fog fájni." típusú nyugtatás.

 

Érdemes tisztázni a munkaköri leírásokat, és azt, hogy az övében ez nincs benne. (V.ö.: "nem a ti dolgotok tudni az időket vagy alkalmakat, melyeket az Atya a maga hatalmába helyeztetett." ApCsel)

 

Számos pszichopatológia származik a munkaköri leírások be nem tartásából. Mikor olyan problémát akarunk kínkeservvel megoldani, ami nem tartozik kompetenciakörünkbe. A rendszerszemléletű Hellinger fektette le az alapelvet, mi szerint az előtte érkezőkön senki sem segíthet, magyarán senki sem felelős szülei életéért. Ez tipikus példa a feladatok félreértésére. De hasonló félreértés, ha valaki saját születéséről vagy haláláról kívánna rendelkezni. Nem lehet: ez a helyzet.